Címke: csapatépíés

Karitatív céges ajándékok

A sikeres cégek a hagyományos karácsonyi céges ajándékozás mellett gyakran jótékonykodnak, ez hozzá tartozik a cégek jó hírének, hírnevének növeléséhez és az imázs építéshez is. A társadalmi felelősségvállalás előtérbe helyezése hazánkban még gyerekcipőben jár, pedig a nálunk fejlettebb országokban így Nyugat-Európában, az Észak-Amerikai kontinensen, és jó néhány ázsiai országban, vagy akár Ausztráliában valamint Új-Zélandon ennek már komoly hagyományai vannak, ez ott már szinte természetesnek mondható. Hazánkba is el-eljutnak karitatív céges ajándék kezdeményezések, de az igazat megvallva még amolyan kisded állapotban vannak az ilyen típusú projektek. Magyarországon a cégek vezetőinek többsége még nem ismerte fel, hogy a vállalati önkéntes munka szerepét, erejét, üzenetét és felelősségét sem. Pedig a társadalmi felelősségvállalásnak számos előnye van a cégre és dolgozóira is.

Ezzel a cikkel többek között az a célunk, hogy a hazai cégeknek ötleteket adjunk karitatív tevékenységekhez, illetve az is, hogy jótékonykodás előnyeire felhívjuk a figyelmüket.

 

Karitatív céges ajándékok

forrás: www.vasex.hu

Tovább a folytatáshoz