Reklámajándék barkácsmestereknek

Rengeteg olyan szakma van, amit gyűjtő néven szerelőnek, vagy mesterembernek hívunk! Gondolok itt a víz-gáz vagy villany szerelőre, asztalosra vagy burkolóra! Persze mindegyik más területen dolgozik, egy dolog mégis közös bennük! Mégpedig, hogy szerszámokkal dolgoznak!

Korábbi cikkeinkben más-más kategória szerint gyűjtöttük össze az adott téma szerint legötletesebb, leghasznosabb emblémázott reklámajándékokat. Ebben a cikkünkben most azokat a termékeket szedtük össze és mutatjuk be, amiket reklám céljából mesterembereknek adhatunk! Fontos szempont volt a szemezgető összeállításában, hogy az adott szóróajándék hasznos legyen a szerelőnek, így mindig magával fogja hordani, illetve hogy megfelelően lehessen azt logózni! Mindkettő igen fontos, mivel a reklámajándéknak akkor van csak haszna, ha az adott szakember használni tudja és gyakran szem előtt van.

Emblémázható szerszámok szakembereknek

A munkaruhát nagyon szigorúan veszik a mesteremberek! Egyrészt azért mert a munka gyakran sok kosszal,porral olaj és ragasztó folttal és egyéb szennyeződéssel jár, tehát nem túl gazdaságos, ha a hétköznapi ruhában kezdünk neki a munkának! A ruhák védelme mellett fontos az is, hogy a vegyi anyagok ellen védve legyen a szervezet! Ne lélegezzék be, ne érintkezzen a bőrükhöz és pláne ne kerüljön a szemükbe, szájukba! Legtöbb szerelő épp az előzőleg felsorolt indokok miatt csak kesztyűben és sapkában áll neki a munkának!

baseballsapka munkásoknak

baseballsapka

reklámajándék ötletek szerelőknek

munkavédelmi kesztyű

Sok szerelő olyan munkát végez, amihez elég gyakran kell kis helyekre bekukucskálni! Sajnos ez gyakran nem olyan egyszerű, ha csak nincs a közelben egy zseblámpa! Különösen célszerű olyat választani, amit karabinerrel a nadrág övtartójához lehet csatolni, hogy egyből kézbe lehessen venni amint szükség van rá! A flexibilis LED lámpa viszont azért praktikus, mert olyan helyekre is be lehet a segítségével nézni, ahová szabad szemmel nem láthatunk be!

emblémázható elemlámpa

elemlámpa

flexibilis LED lámpa reklámajándék

LED lámpa

Vannak olyan eszközök, ami szinte minden férfi tulajdonában megtalálható, még akkor is ha az illető nem szerelő munkát végez! A kombinált fogó és a bicska olyan eszközök aminek nem csak a munka folyamán, de a hétköznapokban is hasznát vehetjük. De ilyen eszköz például a colostok, amit az otthoni barkácsolásnál is előveszünk, nem csak az asztalosok egyik fő eszköze!

logózott bicska szerelőknek

bicska

logóval ellátott kombinált fogó

kombinált fogó

logózott reklámajándék mesterembereknek

colostok

Egy csavarhúzó szett mindig hasznos! Ha olyan ajándékra szeretnéd a logódat tenni ami garantáltan mindig használva lesz, akkor a legjobb választás lehet!

Szerszámkészlet reklámajándék

Szerszámkészlet reklámajándék