Ahogy korábbi cikkünkben már említettem, számtalan megközelítési módja van annak mit is nevezünk környezetbarátnak. Az első helyen nyilván azok a termékek állnak, melyek újrahasznosított, természetes anyagokból készülnek. Azonban a hivatalos megközelítés sem mindig egyértelmű, mivel ide sorolhatunk minden olyan terméket is, melyekkel kiváltunk egyszer használatos, eldobható tárgyakat, vagy melyek elhasználódás után, hulladékká válásukkal nem terhelik a környezetet, valamint az alternatív energia előállítására képes eszközök. Abban az esetben is, ha a termék egyébként szintetikus anyagból készül. Ezen elv mentén környezetbarát terméknek tekinthető bármely kulacs vagy pohár, ételhordó doboz, bevásárlószatyor, de akár egy műanyag napelemes töltő is. Mai cikkünkben azonban csak olyan termékeket mutatunk be kínálatunkból, melyek környezetbarát mivolta a legszigorúbb elvek figyelembevételével sem kérdőjelezhető meg.
Újrahasznosított anyagból készült termékek
Manapság, amikor az emberiség által termelt szemetet már nem tudja elnyelni a bolygó, nagyon fontos szerephez jutott az újrahasznosítás. Az eljárás azonban drága, a szelektív hulladékgyűjtéssel csak kevesen bajlódnak. Pedig egy kis figyelmességgel sokat tehetnénk a környezetünkért és elősegíthetnénk az újrafelhasználás elterjedését. Alábbi termékeink mind ennek jegyében születtek meg.

Öko kulacs újrahasznosított műanyagból

Logózható jegyzetfüzet újrahasznosított papírból

Környezetbarát jegyzettömb újrahasznosított papírból
Természetes anyagból készült reklámajándékok
Az újrahasznosított anyagból készült termékek mellett a legnépszerűbb kategória, hiszen a természetben előforduló anyagokból készülnek. Az emblémázható pamut bevásárlószatyrok minden cég profiljába beleillenek, így nem véletlenül ez az egyik legnépszerűbb reklámajándék termék. A vászontáskák nem csak anyagukat tekintve környezetbarátak, de a felhasználás módja miatt is. Remek alternatívát jelentenek az áruházakban kapható eldobható nejlontáskák helyett., hiszen a táskánkban vagy az autóban is tárolhatunk belőle a napi bevásárlás lebonyolítására. Már elérhetőek a kisebb mérető, összehúzható szájú szütyők is, melyek a műanyag zacskók kiváltásra születtek meg. Kiválóan alkalmasak zöldség, gyümölcs vagy akár pékárú tárolására is.

Környezetbarát pamut tornazsák

Környezetbarát juta táska

Környezetbarát pamut bevásárlótáska
Ha cikkünk felkeltette az érdeklődésed vagy cégednek környezetbarát reklámajándékot keresel, látogass el webáruházunkba és nézz szét kínálatunkban.
You must be logged in to post a comment.