Magyaros ajándék díjnyertes termékekből

Ennek a cikknek a megírásakor nem volt nehéz dolgom, mert kínálatunkban számos díjnyertes termék van jelen. Magyar emberként is büszkeséggel tölt el, hogy ennyire magasan jegyzett, nívós italok, édességek készülnek hazánkban, melyek kivívták az itthoni és a nemzetközi elismerést is. Az vásárlók és a szakma megbecsülése egyaránt fontos, hiszen az anyagi siker mellett az erkölcsi is ugyan olyan fontos, különösen, ha hosszútávon tervez az adott cég.

Díjnyertes kézműves termékek

Szeleshát pincészet – Merlot 2011

Azt hiszem a szakmai zsűri díjai különösen nagy jelentőséggel bírnak azokban az esetekben, amikor egy fiatal vállalkozást tűntetnek ki különféle elismeréssel. Következzen néhány olyan sikeres gyártó, akik nagy tradíciók nélkül, de sok jó ötlettel, kreativitással és ambícióval törtek az élre a saját területükön. A szekszárdi Szeleshát Pincészet a 90-es évek végétől kezdte meg a működését, lépésről-lépésre növelte szőlőskertjei területeit és ezzel együtt borai kínálatát. A következetes munkának meglett a gyümölcse, hiszen 2013-ban a pincészet 2011-es Merlot-ja lett Budapest Bora. Ezt a címet a főváros ítéli oda, célja, hogy ismeretséget szerezzen a hazai minőségi boroknak és segítse azok fejlődését.

magyaros ajándék - Szeleshát

forrás: www.index.hu

Fabric csokoládé – Mexikói étcsokoládé kakaóbab tuillel

Takács Viktória újságíró-szerkesztőként sosem gondolta volna, hogy egykori hobbija a csokoládékészítés, később a szakmája lesz, majd ezt egészen olyan magas szintre viheti, hogy idén a neves Academy of Chocolate nemzetközi csokoládé gálán a legjobb ízesített étcsokoládé kategóriában bronzéremmel jutalmazzák. A Fabric Csokoládé egy családi vállalkozás, ami pusztán két főből (Viktória és férje) áll, egy igazi klasszikus manufaktúra, ahol az édességek teljes mértékben kézzel készülnek az elsőtől az utolsó lépésig. Az apró cég alig két és fél éve van a piacon, így a jelentős elismerés még inkább felülértékelődik.

Szántó Tibor – Cuba, Baracoa 70%-os csokoládé*

Mielőtt azt hinnénk, hogy a Fabric Csokoládé kitüntetése egyedülálló hazánkban, el kell, mondjuk, hogy szerencsére Magyarországon a csokoládékészítés frontján kitűnő mesterek sorakoznak, akik szintén kivívtak már több nemzetközi elismerést is. Közülük való Szántó Tibor csokoládékészítő mester is, aki egykoron borász volt és a szőlőszemek mellől a kakaóbabokhoz igazolt. Döntésének helyességét akár érmeivel is igazolhatná, amiből jó néhány akad az elmúlt évekből. A már említett Academy of Chocolate versenyen, illetve a Great Taste Awards-on is díjazták már termékeit. Utóbbi versenyről tudni kel, hogy ez a világ egyik legnagyobb rangú élelmiszer megmérettetése és nem csak csokoládékat értékelnek, a nevezett termékeket vaktesztek alapján zsűrizik. Itt csillagokban és nem érmekben fejezik ki véleményüket, a három csillag a legmagasabb elismerés. Tibor szépen gyűjtögeti egyedülálló kubai étcsokoládéjával az érmeket és a csillagokat is.

*Ez a termék már nem érhető el kínálatunkban!

ChocoMe  – Raffinée

Említettem már, hogy csekély számú az igazi minőségi csokoládékészítő kis országunkban, ám ők igyekeznek a maguk és nemzetünk jó hírét az édességek világában is ismerté tenni. A chocoMe ezen az úton is remekül halad előre, az Academy of Chocolate, a Great Taste Award díjak mellett az első magyar vállalkozás, amely az International Chocolate Awards-on ezüstérmet szerzett. Az értékelést itt is a legnagyobb nevű külföldi csokoládé mesterek, gasztronómiai guruk, sommelier-ek és mesterszakácsok végzik. Emellett a A’ Design Award-on, ami a legrangosabb dizájnverseny a Raffinée termékcsalád csomagolódobozát is kiemelték. A chomoMe, így ízében és megjelenésében egyaránt az élre tört a desszertek között.

magyaros ajándék - ChocoMe

Árpád pálinkaház – Prémium Lepotica pálinka

Mai bejegyzésünk végén stílusosan, ahogy mi magyarok a sikereket, örömöket meg szoktuk ünnepelni egy jóféle pálinkával, essék szó egy kitűnő pálinkakészítő család cégéről. Az Árpád Pálinka működése kezdetén eldöntötte, hogy kizárólag csak magas minőségű italokat fog gyártani, ezzel is minél szélesebb körben elterjesztve a kulturált alkoholfogyasztást. A prémium kategóriát kedvelők egyből megkedvelték termékeiket, de emellett a szakmai elismerések sem maradtak el. Díjaik száma szoros versenyben van a világklasszis úszó Hosszú Katinka éremgyűjteményével. Az országos Pálinka versenyen voltak már aranyérmesek, a HunDeszt néven működő igen színvonalas pálinka gálán is végeztek már az első helyen, emellett a Pannon Pálinka és Párlatverseny Champion díját is kiérdemelték. Külföldön is bekerültek az elitbe, a Destillata nemzetközi párlatversenyen voltak már érmesek, a World Spirits Awards, rumok, ginek, gyümölcsös italok és más minőségi alkohol közül megszerezték az első helyet, és nem utolsósorban a Pálinka, Gyümölcs-és Borpárlat Világ Kupán is az arany érem lett övék.

Most már látják, hogy nem túloztam a cikk elején, és azt hiszem megint csak bebizonyosodott, hogy a hazai a legjobb.

 

Büszkék vagyunk, hogy kínálatunkban ezen díjnyertes termékek mind megtalálhatók, ezzel is növelve a magyaros ajándék csomag válogatásaink népszerűségét és különlegességét. Ha kíváncsi vagy rá milyen összeállításokban találod meg őket, kattints ide.