Nem csak a nyári hangulatban megrendezett esküvők lehetnek csodálatosak. Bizonyára egyetértenek velünk azok az olvasók, akik most pont az őszi esküvő témában olvassák ezt a cikket. Az ősz akár önmagában is lehet egy téma a szertartás megszervezése során, de nem feltétlenül kell már szeptemberben lehullott falevelek után kutatni, hogy elkészíthessük a terem dekorációját.
Kora őszi esküvő témák
Egy kora ősszel megrendezett szertartásnál még nem érdemes őszi hangulatot varázsolni a teremben, mert ezzel inkább lelombozó hatást érünk el azoknál, akik tegyük fel épp akkor értek haza késői nyaralásukból. Ilyenkor az emberek még vágynak a nyári hangulatra és igyekszenek minden meleg napsütéses kora őszi napot kihasználni.
Az őszi hangulatot tehát érdemesebb inkább október végétől időzíteni, amikor már valóban beköszöntött az ősz a kora őszi esküvőkre pedig célszerű valamilyen évszaktól független témát választani. Ez lehet akár egy vintage stílusú szertartás,
vagy egy 60-as évek hangulatában szervezett esküvő,
ötletesek a különböző városok ihlette dekorációk is
de lehet bármilyen más téma ami az évszakok hangulatától független. Az adott hangulatot számtalan olyan elemmel megigézhetjük amit némi kreativitással saját magunk is el tudunk készíteni. Ehhez érdemes segítségül hívni a pinterest oldalunkat, ahol rengeteg összegyűjtött ötlettel szolgálunk mind a dekoráció, mind pedig a köszönetajándékok és ültetőkártyák terén.
Késő őszi esküvő trend
Amikor már az idő is alkalmazkodott az őszhöz és a fák valóban hullatni kezdték levelüket, minden narancssárga és bronz színbe öltözött, akkor érdemes az esküvőnket is hasonló színbe öltöztetni. Számtalan ötletünk van arra, miként lehet egy esküvőt „ősziesíteni”. Először is figyelembe kell vennünk az ősz színvilágát és a tervezés előtt kiválasztani a színtónusokat. Amikor ezzel megvagyunk jöhet a lényeg, vagyis a dekorációk, koszorúslány ruhák, a torta és egyéb kiegészítők megtervezése, felkutatása.
Őszies dekorációk és köszönetajándékok
A köszönetajándékok és dekorációk kiválasztásánál őszi termések, falevelek és növények adnak ihletet. Ilyen például a falevél amit lehullott a fáról, a toboz és makkok amikből gyönyörű dekorációkat készíthetünk egy kis csillámpor, vagy festék segítségével.
Asztaldíszeket is készíthetünk ezekből a termésekből, itt érdemes a tököt is számításba venni, különböző kiegészítőkkel gyönyörűbbnél gyönyörűbb, ízléses dekorációkat készíthetünk. az asztali dekorációhoz hozzá tartozik legtöbbször az ültetőkártya is. Az ültető kártya általában egy sima kártya a násznép nevével, amit apró kreatív megoldásokkal díszíthetünk, hogy passzoljon a hangulathoz és feldobja a terítéket.
Mécseseket és gyertyákat is dekorálhatunk különféle termésekkel, csak vigyázni kell, hogy ne legyen semmi túl közel a gyertya lángjához!
Nem utolsó sorban az esküvői tortát is öltöztethetjük őszi hangulatba. Ezt valószínűleg nem saját magunk fogjuk elkészíteni, inkább a cukrászra bízzuk, de a mi feladatunk megtervezni a dizájnt, hogy az passzoljon az őszi szertartás minden eleméhez. Ha egyszerűbb visszafogottabb tortára vágysz, akár az is jól tud kinézni, ha a torta csak színben követi az esküvői stílust. Azoknak viszont akik a tortát szeretnék minél káprázatosabbra és mutatósabbra csináltatni azok nyugodtan elengedhetik fantáziájukat, mivel a profi cukrászok ma már szinte minden féle különleges és extrém kívánságnak eleget tudnak tenni, csak győzzük azt kifizetni. 🙂
Képek: pinterest.com
You must be logged in to post a comment.