Tökéletes céges ajándék: az ínyenc kávé

Ajándékozni sohasem egyszerű dolog – ki ne töltött volna már el órákat az ötleteléssel, hogy mit vegyen egy-egy rokonának, barátjának vagy távoli ismerősének, mert minden ötletét kimerítette már, vagy mert egyszerűen nem ismerte annyira a másikat, hogy tudja, minek örülne igazán?

Ha lehet, munkahelyen még nehezebb igazán kellemesen meglepni valakit. A munkatársakat gyakran még kevésbé ismerjük, hiszen sokszor csak kisebb megnyilvánulásokból, alkalmi csevegésekből következtethetünk arra, milyenek is ők valójában, milyen ajándéknak örülnének igazán.

ínyenc kávé

Ínyenc babkávé kínálatunkból

Mit vegyünk, ha céges ajándékot kell beszereznünk?

Az igaz, hogy ajándékozáskor a szándék számít elsősorban, de az sem baj, ha örül is ajándékunknak a másik. Sokan, ha általuk kevésbé ismert személynek ajándékoznak, igyekeznek valami hasznosat választani. Ennek azonban általában valamilyen ötlettelen ajándék az eredménye. – Jobb választás lehet valami olyan apróság, amely nem próbál minden áron a legkülönlegesebb lenni, de mégis kifejezi, hogy fontos volt számunkra, hogy ne csak egy sablonos ajándékot adjunk

Irodán belül éppen ezért egy különleges kávé tökéletes választás lehet – kevesen vannak, akik munka közben nem kávéznak, és nem szeretik a különleges ízeket. Emellé egy egyszerű, de szépen díszített, formás kávéskészlet kielégítheti a hasznosság iránti vágyunkat is – ha kollégánk a jövőben a munkahelyen az általunk ajándékozott készletet használja, azt is biztosan tudhatjuk majd, hogy tetszett neki az ajándék, emellett gyakran ránk fogja majd emlékeztetni.

Ha pedig valami igazán különlegessel szeretnénk meglepni kollégánkat, válasszunk neki kávé klub előfizetést. Ennek keretén belül nem egyszer, hanem az általunk meghatározott számú hónapon keresztül érkezik hozzá egy újabb és újabb kávékülönlegesség. Így valójában nem is egyszer, hanem akár egy egész éven át csalhatunk mosolyt valaki arcára. Arról nem is beszélve, hogy üzletfelünk így biztosan emlékezni fog ránk. Kell ennél jobb ötlet?