Ilyenkor nyáron, mikor vége az iskolának a szülők igyekeznek a gyerekeket táboroztatni, egyrészt azért, mert ilyenkor nehéz a gyerekfelügyeletet megszervezni és szinte lehetetlen a gyerekeket hosszabb ideig lekötni, másrészt pedig a gyerekek nyaralását ezzel egyszerűen és viszonylag olcsón meg is lehet oldani. Annak pedig biztosan örülni fognak, ha olyan reklámajándékokat kapnak, melyek hasznukra lehetnek az apróságoknak a táborban.
A gyerekek akkor tudnak örülni egy ajándékba kapott tárgynak, ha az érdekes számukra. Ezért is nem mindegy mivel próbálkozol náluk. Ha végiggondoljuk mire lehet szüksége egy gyerkőcnek a táborlét alatt elég sok minden eszünkbe jut, mivel ezek a helyek általában csak a legfontosabb dolgokat nyújtják a táborozók részére és otthonról sem viszik magukkal, csak a legszükségesebbeket. Olyan termékekre kell tehát gondolni, amivel növelhetjük a táborozás hangulatát, vagy védelmet nyújt a gyerekeknek.
Minek örül egy gyerek a táborban?
Lépésszámláló: Ezzel a jópofa ajándékkal arra sarkallhatod a gyerekeket, hogy többet mozogjanak, kiránduljanak. Garantáltan új lesz mindannyiuknak, és versenyeznek majd, kié mutat legtöbbet.
Kulacs: Sokkal nagyobb élvezet a túrán vagy a strandon egy ilyen újratölthető szívószálas pohárból inni a frissítőt, mint a hagyományos palackból. Ezzel a gyerekek is egyet fognak érteni, és biztosan magukkal viszik majd mindenhova.
Legyező: Jól fog esni egy legyező a nagy melegben, főleg a buszon vagy a vonaton ha nincs légmozgás.
Labda:Labdából sosem elég, de ezzel a felfújhatóssal a legjobb a vízben játszani. Ráadásul könnyebb hazavinni, mert leengedve kis helyet foglal.
Frizbi: Szintén praktikus mivel összecsukva eltehető a saját tokjába így könnyen vihetik magukkal bárhova.
Napellenző: Nyáron van aki nem szeret sapkát hordani, mert abban nem szellőzik a fejünk eléggé. Erre lehet remek megoldás a napellenző.
Fényvisszaverő matrica: Táskára ragasztható fényvisszaverős matrica jól jön, ha szürkületben vagy már sötétben érnek vissza a táborozók a táborhelyre, amivel láthatóak lesznek az autósok számára.
Elemlámpa: Szükséges lehet az éjjeli őrködéshez vagy egy izgalmas éjjeli játékhoz is.
Jojo: Szeretjük, mert akármikor ha várakozni kell elő lehet kapni és máris nem unatkozunk. Akár túra közben is játszhatunk vele.
Iránytű: Túrázáshoz elengedhetetlen kellék 🙂
+1 Utazós játék: Igaz nem a táborban fogják hasznát venni, de a hazafele úton jó időre leköti a gyerekeket amíg versenyeznek, ki teszi össze a céged logóját leggyorsabban.
Kihagytam valamit? Ha esetleg mást keresel, megtalálod az összes logózható termékünket itt.
You must be logged in to post a comment.