Cégtulajdonosként tudom mennyire fontos partnerkapcsolataink ápolása. Némi odafigyeléssel, egy-két jól megválasztott és nem tolakodó gesztussal sokszor több mindent lehet elérni, mint hosszú hónapok tárgyalásaival és egyeztetéseivel.
Épp ezért saját céges ajándékaink mellett folyamatosan gyűjtöm azokat az ötleteket, aminek egy cégvezető, üzleti partner biztosan örülne.
A következő üzleti ajándék válogatás a hölgyeknek szól:
Elegáns laptop táska – A jó megjelenés, az első benyomás mindenhol nagyon fontos, de az üzleti életben ez kiemelten igaz. Laptopja manapság már mindenkinek van és mindenhova magával is viszi az ember. Mégis sok hölgy az alapból hozzá járó egyentáskát használja, ami mindennek mondható, de csinosnak nem. Fontos partnereinket lepjük meg egy trendi táskával és biztos, hogy minden nap az eszükbe fogunk jutni. Előtte persze puhatoljuk ki, hogy hány colos számítógépük, nehogy túl kicsi vagy túl nagy táskát válasszunk.
Szakmai könyvek, újság előfizetések – Mindenki, akit kicsit is érdekel munkája, biztos, hogy szívesen forgat olyan kiadványokat, melyek nem csak érdekesek, de tanulni is lehet belőlük. Egy Forbes előfizetéssel biztosan nem hibázhatunk, de a HVG Kiadónak is számtalan olyan könyve van, melyet haszonnal forgathat bárki.
Hasznos softwarek, applikációk – Ez inkább a figyelmesség, mint a konkrét ajándék kategóriába tartozik, de nagyon jó ötlet lehet felhívni üzletfelünk figyelmét arra, ha találunk valamilyen hasznos programot vagy telefon appot. Ha valami igazán hasznosat találunk, biztosan nagyon hálás lesz érte.
E-olvasó – A Kindle és a más hasonló olvasók egyre népszerűbbek és egy-két éven belül biztosan mindenki táskájában ott lapul majd egy. Ha üzleti partnerünk nem rendelkezik még ilyennel, akkor ez is egy remek ajándék lehet számára. Persze nem olcsó mulatság, de ha egyszer valami értékesebbet szeretnénk adni, akkor legalább már van egy ötlet a tarsolyunkban.
Elegáns pen drive – Csak úgy, mint laptop táskára egy jó pen drivera is mindenkinek szüksége van. Válasszunk egy mutatós és nőies darabot, amit szívesen használ partnerünk. A logózást igazán nem javasoljuk, hiszen senki sem szereti magát reklámhordozónak érezni. Ha mégis szeretnénk logónkat elhelyezni a tárgyon, azt tegyük nagyon diszkréten, alig láthatóan. Jó megoldás lehet még logónk helyett a cégnév szöveges kiírása, lehetőleg egy mondatba ágyazva. Például: Köszönjük a több éves megtisztelő bizalmát: XY Kft. Így elismerjük partnerünket, megjelenik cégünk neve és mégsem reklámszagú a feliratozás.
Cserepes virág – Számos olyan alkalom van, mikor egyszerűsége ellenére nagyon is jó ötlet lehet a virágküldés. Egy hirtelen eszünkbe jutott névnap vagy születésnap megmentője lehet egy még idejében érkező virágcsokor. Ha valami marandóbbat szeretnénk, akkor mindenképpen a cserepes virágot javasoljuk, mely kiváló ötlet új irodába költözéskor vagy előléptetés esetén.
Masszázs utalvány, fürdő belépő – Mindenki szeret kikapcsolódni, melynek pár masszázzsal vagy fürdőzéssel eltöltött óra az egyik legjobb formája lehet. Tudjuk meg, hogy üzleti partnerünkhöz mi áll közelebb és lepjük meg vele. Ha ügyesek vagyunk valami olyat választunk, melyre már rég vágyott, de soha nem szánt időt vagy pénzt egy ilyen jellegű kikapcsolódásra.
Finomságokkal megpakolt ajándékcsomag – Ha pedig tuti receptre vágyunk, mert például nem ismerjük elégé partnerünket akinek a céges ajándékot szánjuk, akkor maradjunk egy jól bevált receptnél az ajándékkosárnál. Női kedvenc ajándékcsomagunkban a legnépszerűbb, hölgyvásárlóink körében legkedveltebb finomságainkat válogattuk össze. Így a siker garantált.
A Forbes.com cikke alapján
You must be logged in to post a comment.