Karácsony közeledtével sok cégvezető nem csupán ügyfeleit szereti megörvendeztetni, de ha módjában áll, kollégáit is. A legáltalánosabb és legelterjedtebb céges ajándék a vásárlási utalvány, de egyre kevesebben választják ezt a megoldást.
Egyrészt, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben, ha egyáltalán egy cégnek módjában áll ajándékot adni év végén, ez valószínűleg akkor sem egy nagy összeg. Egy kis értékű utalványt pedig sokan nem szeretnek adni, mikor egy ugyanolyan értékű, de mutatós ajándék sokkal többnek és értékesebbnek látszik.
Másrészt, és ez főleg a kisebb cégekre igaz, ahol személyes a kapcsolat főnök és beosztottjai között, az ajándékutalvány túl személytelen ajándéknak bizonyul. Kisebb vállalkozásoknál a kollégák sokszor nem csak szakmai, de személyes dolgokat is megosztanak egymásnál, együtt töltik szabadidejüket. Ilyen kapcsolat esetén sokszor furcsán veszi ki magát egy ajándékutalvány. A személyre szabott ajándék ugyan olyan jó sőt sok esetben értékesebb is lehet kollégáink számára.
Nézzünk pár ötletet, melyek kreatívak, ráadásul megfizethetők:
Könyv – A könyveket sokszor unalmas és kevéssé kreatív ajándéknak tartják. Tapasztalatunk szerint ez akkor van így, amikor tényleg nem ismerjük a másikat és csak találomra választunk számára valamit. Ha tudjuk mit szeret, mindenki számára találhatunk egy olyan olvasmányt, amit értékelni fog. Amennyiben végképp nincs semmi ötletünk, faggassuk ki egy közös ebéd alkalmával vagy vásárolunk egy olyan kötetet, ami gyermekének hasznos lehet. Ennek minden szülő örül.
Ajándékutalvány a kedvenc étterembe – Valóban, ez is ajándékutalvány, de egy teljesen más kategória. Egy személytelen pénzesutalvány helyett, egy élmény. Ráadásul abba az étterembe, amit eleve kedvel kollégánk és valószínűleg már így sok remek élmény köti oda.
Közös mozizás, bowlingozás – Remek ajándék, ráadásuk csapatépítésnek sem utolsó, hiszen az egész csapat részt vehet rajta és a közös élmények még jobban összekovácsolják a társaságot. Az ajándék természetesen úgy teljes, ha a popcort és az innivalót is mi álljuk. Ha pedig igazán nagyvonalúak vagyunk, akkor beosztottunk partneréről sem feledkezünk meg és két főre szól a meghívás.
Ehető kompozíciók – Tél közepén az ínycsiklandó és gyönyörű déligyümölcsökből készült gyümölcscsokrok biztosan mindenki tetszését elnyerik. Egészséges és különleges ajándék, melynél az i-re a pontot a belga csokis változat teszi fel.
Fürdő szett – Ha beosztottjaink inkább hölgyek, akkor egy gondosan összeállított fürdő szett a nekik való választás. Ki ne szeretne elmerülni egy kád habfürdőben és relaxálni?
iTunes ajándékkártya – Minden irodában van egy olyan kolléga, akit sosem látsz anélkül a bizonyos fehér fülhallgató nélkül. Számára keresve sem találhatsz jobb ajándékot, mint ezt.
Egy üveg minőségi bor vagy más alkohol – Mondhatnánk, hogy régi és elcsépelt ajándék, de az igazság az, hogy vannak olyan klasszikus választások, melyek idő múlásával ugyanolyan jónak bizonyulnak és aki kapja biztosan örülni fog neki. Ha ezt az ajándékot választjuk, arra figyeljünk, hogy valóban minőségi innivaló legyen és kollégánk kedvelje azt.
Kendő/nyakkendő – Nem feltétlenül a legkreatívabb ajándék, de egy jó és színek szerint személyre szabott választás hosszú évekre egy kedves emlék maradhat kollégáink számára.
Karácsonyi ajtódísz vagy adventi koszorú – Karácsonykor az ajándékok beszerzése és a főzés mellett otthonunkat is feldíszítjük. Egyre több családnál divat, hogy a karácsony fa mellett gyertyákat, fénysorokat asztal- vagy ajtódíszeket tesznek ki. Biztosan senki sem fog megharagudni, ha idén ez a cég ajándékaként érkezik és nem kell pénzt és időt tölteni a beszerzésével.
A Forbes.com cikke alapján
You must be logged in to post a comment.