Naptárunk tizenegyedik hónapja a régi római kalendáriumban a kilencedik volt, innen ered a név: novem, ami latinul kilencet jelent. (A régi római naptárban az év márciussal kezdődött.) A székely naptár Enyészet havaként említi novembert. Az elnevezés természet változására, a lombok, a virágok, az egy nyári növények eltűnésére utal, ami azt is jelenti, hogy küszöbön már Aa tél. A régi magyar naptár Szent András havaként tartja számon az év utolsó előtti hónapját. Szent András, a híres szent – akit a szkíták térítőjének tartanak – ünnepe a november 22-23-a éjszakáján megjelenő, és innen uralkodó csillagkép, a Nyilas első dekádjának végén van. Érdekesség, hogy november egy másik antik eredetű jelképe a nyilazó, vagy nőrabló kentaur, ami szintén a Nyilast személyesíti meg. Az előzőek miatt a csillagászok e hónapot a Nyilas havaként említik.
kezike bejegyzései
Októberi névnapok – Eredetük és jelentésük
Őszhó – tartja a mondás az esztendő tizedik haváról, melynek hivatalos neve az október az antik római naptár nyolcadik havának nevéből származik. A csillagászoknak ez a „Skorpió hava”, a meteorológusok „Őszutó”-ként emlegetik, a székely naptár „Magvető havának” nevezi, míg az október régi magyar neve „Mindszent hava”, de sok száz évvel ezelőtt előfordult a „Borvető hava” elnevezés is. A népi megfigyelések szerint októberben gyakori a szép idő, ezért a vénasszonyok nyaraként, újabban indián nyárként is említik.
Szeptemberi névnapok – Eredetük és jelentésük
A régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő. A székely naptárban a Földanya hava (az Avisura szerint) név alatt találhatjuk kilencedik hónapunkat. A régi magyar hagyományok szerint e hónap „Szent Mihály hava”, ami névadó főangyal 29-i ünnepére emlékeztet. Szent Mihály igen jelentős személy az angyalok között. Ő az égi seregek vezére, fejedelme, aki letaszította a lázadó angyalok vezérét, az őskígyót – aki nem más, mint maga a Sátán – a Mennyből a pokolba. Szent Mihály arkangyal nem csak harcos, a Mennyország védelmezője -fontos feladat a halottak lelkét a túlvilágra vezeti. A hónapot elődeink Őszelőnek is nevezték, mely értelmezésre, magyarázatra nem szorul. A szeptember még nyár és már ősz is, bár a csillagászati ősz csupán az őszi napéjegyenlőség napjával, szeptember 21-ével köszönt be. Ezért a csillagászok a Mérleg havaként tartják számon szeptembert az utolsó dekádjában (22-23-a) megjelenő csillagképről.
Augusztusi névnapok – Eredetük és jelentésük
Augusztus, a nyolcadik hónapunk neve Caius Octavianustól származik, aki Augustus néven első római császárként uralkodott. Ismereteink szerint Kr.e. 8-ban Augustus saját maga adta saját nevét a hónapnak. Octavianus-Augustus igaz, nem e hónapban született, de ebben a hónapban viselt először konzuli tisztséget, ebben a hónapban hódította meg Egyiptomot, s a sors fintoraként e hónapban – Kr.u. 14. augusztus 19-én – gyilkolták meg.
Júliusi névnapok – Eredetük és jelentésük
Az esztendő hetedik hónapját Julius Caesar-ról, a híres római hadvezér-államférfiról nevezték el. Hazánkban régebben júliust Szent Jakab havaként emlegették. A szent apostol nagy tiszteletét bizonyítja, hogy Nagy-Magyarország (történelmi Magyarország) számos települése a Jakab nevet viseli. A székely naptár júliust Áldás havának, más régi magyar naptárok Nyárhónak, a csillagászok Oroszlán havaként nevezik.