Esküvői ajándékok koronavírus idején

Május elején járunk, javában a tavasz derekán. Normál esetben ilyenkor már megkezdődött az esküvőszezon, de az idei év ebben is más. A koronavírus elleni harc, mint minden csoportos eseményt, a házasságkötéseket, lakodalmakat is befolyásolja.

Esküvői köszöntő ajándékcsomag

Esküvői ajándékok koronavírus járvány alatt is

Mégis milyen lehetőségei vannak a pároknak? Sokan elhalasztják esküvőjüket néhány hónappal, remélve, hogy addigra csillapodik a járvány és enyhülnek a korlátozások. A ceremónia helyszínek, éttermek, szolgáltatók nyitottak és megértőek az eddigi tapasztalatok alapján, próbálják rugalmasan kezelni a helyzetet. Ám az már most látszik, hogy nagyon sok esküvőt lesznek kénytelenek a párok hétköznap tartani, mivel a hétvégi időpontok szinte már most teljesen elfogytak. Akiknek ez nem megfelelő egy vagy akár két évet is tolódhat az álomesküvő.

Az önkormányzatok jelenleg is lehetőséget biztosítanak a polgári szertartásra, de ennek szigorú keretei vannak. Maximalizált résztvevővel, szűk családi körben, fokozott elővigyázatossággal megtarthatóak a ceremóniák.

Talán éppen ezért, mert nem tudtok szeretteitekkel együtt ünnepelni, egyre többen érdeklődtök esküvői köszöntőajándékaink iránt, melyekkel távolról is kifejezhetitek gratulációtokat, jókívánságaitokat az ifjú párnak. Fokozott érdeklődésetek arra motivált minket, hogy bővítsük esküvői kínálatunkat. Amint az új csomagok elérhetőek lesznek és felkerülnek a webáruházba, egy újabb cikk formájában itt is bemutatjuk majd őket. De addig is tekintsétek meg jelenlegi „Just Married” kollekciónkat, melyből most mutatunk egy kis ízelítőt.

A Just Married esküvői ajándékok koronavírus járvány alatt is hódítanak

Médium csomagunkat szeretném bemutatni nektek, mely remek választás az ifjú pár köszöntésére. Tökéletes kiegészítése lehet a nászéjszakának, hiszen minden érzéket megmozgat gazdag tartalmával. Bódító pezsgő, illatos gyertya, krémes fürdőgolyó, csupa páros élmény. Az egyedi tervezésű mézeskalács pár, egy börzsönyi kézműves munkája, mely akár örök emlék is lehet. Így, ha idén a nászút el is marad, a közös élmények és a meglepetés mégis garantált 🙂

Just Married medium esküvői köszönetajándék

Just Married medium esküvői köszönetajándék

Természetesen, mint minden ajándékcsomagunkat, köszöntőajándékainkat is kérhetitek országos házhozszállítással közvetlenül az ifjú párnak. A csomaghoz mellékeljük személyes üzeneteteket is, melyet kézzel írunk a kísérőkártyára, így még személyreszólóbb az ajándék.