Gondolkodj előre, céges ajándék ötletek

A nyár vége nem igazán az a pörgős időszak, legalább is a céges rendezvények, ajándékozások tekintetében, mert az emberek többsége ilyenkor tölti a szabadságát, nyaral, pihen, illetve nyáron nincsen semmilyen olyan jellegű ünnep, ahol a tradícióknak megfelelően ajándékot szokás adni. Többször említettük már oldalunkon, hogy az ajándékozásra, illetve annak beszerzésére, elkészítésére nem szabad sajnálni az időt. Ez a nyugodtabb augusztusi időintervallum pont ideális az előre tervezéshez, így számos problémától, idegeskedéstől kímélhetjük meg magunkat, ha jó előre rákészülünk az elkövetkező ajándékozási alkalmakra.

Cégek esetében a legkorábbi ilyen alkalom a mostanság hazánkban is divatossá vált Halloween, ami október 31-én tartandó. Ilyenkor elsősorban a gyerekeket szoktuk megajándékozni némi édességgel, de azt gondolom a szülőknek is nagyon jól esik egy apró figyelmesség, ha a munkaadójuk gondol rájuk és utódukra. Egy kisebb ajándékcsomag, melyben a szülőé egy alkohol tartalmú kézműves csokoládé, a gyermeké, gyermekeké pedig egy céglogós bonbon. Gondolj csak arra, hogy az ifjonc mennyire fog örülni, és akinek csak lehet, elmeséli, hogy apa, anya cége csokoládét küldött neki Halloween-ra.

Logózott bonbonválogatás céges reklámajándék

Logózott bonbonválogatás céges reklámajándék

A sorban következő alkalom a Mikulás december elején, ahol a dolgozók mellett ismét egy gondoskodó gesztus, azok gyermekeit is figyelembe venni. Ez egyébként Nyugat-Európában teljesen természetes reakció a vállalatoknál, hiszen tisztában vannak azzal, hogy amikor egy alkalmazottnak tovább kell benn maradnia túlóra miatt, sürgős határidős projekteknél, illetve bármi más egyéb esetnél azt az időt a családjától veszi el, így ezt valamilyen módon kompenzálnia kell és nem elsősorban a fizetés kiegészítésével.

Mivel a változatosság gyönyörködtet, így ebbe a Mikulás csomagba egy minőségi ital, férfiaknak egy Árpád Kisüsti Pálinkát, hölgyeknek Szászi Endre Szent-György-hegyi Olaszrizlingjét tennénk, a gyermekeknek pedig logózható csokoládé nyalókát és mikulást vagy mikuláscsomagot. Én azt hiszem imádtam volna azt a céget, amelyik engem is meglep Mikulásra a szüleimnek pedig folyamatosan elismételtem volna: „Anya, Apa, remélem, még sokáig fogsz itt dolgozni!”

Logózható csokinyalóka céges ajándék

Logózható csokinyalóka céges ajándék

Az év végén a céges karácsonyi és évzáró partik száma a csúcson van, erre az alkalomra ünnepi kis csomagunkba, mellyel megköszönjük az adott cég alkalmazottainak az egész éves munkáját, fáradozásait, elkötelezettségét, minden olyan tevékenységét, amivel munkaadóját odaadóan szolgálta és természetesen gondolunk családjára is. Egy klasszikussal indítva a Gerbaud ház mákos vagy diós beiglie  pompásan mutat a karácsonyi csomagban. A tradicionális karácsonyi sütemények az egész családnak különleges ajándék, mert egyszerre őrzi a hazai hagyományt és nagynevű és nívós készítője miatt igazi unikum is. Ebben a meglepetésben ismét az egész família örömét leli majd. Végezetül az urakat a szekszárdi borvidékről lepnénk meg a Szeleshát Pincészet díjnyertes Merlojával, vagy a Dobosi borház Bio Cuvéevel, hölgyeknek pedig a Bukolyi Kisfiam cuvée-t, vagy a Royal Tokaji aszúját helyeznénk az év végi, karácsonyi köszönet csomagunkba.

céges karácsonyi bigli

céges karácsonyi bigli

A céges ajándék legalább olyan fontos, mint a családi, mert ugyan úgy az odafigyelést és a gondoskodást testesíti meg, és a cég renoméját és megítélést is formálja. Tegye fel magának a kérdést, hogy szívesen dolgozna-e olyan cégnél, ahol köztudott, hogy megbecsülik a dolgozókat és örömmel járnak be az alkalmazottak, ahol jó a munkamorál és remek a hangulat. Tegye meg az első lépéseket ez irányba és figyeljen alkalmazottaira, például a bemutatott fantázia csomagjaink valamelyikével.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás